Református Énekkar

Énekkar

Kisné Farkas Gabriella, Varga Tünde

Énekkarunk nagy változáson ment keresztül, amikor Hajtmann Ildikó 2018-ban majd két évtizednyi kórusvezetés után leköszönt ebbéli magas színvonalon végzett szolgálatáról.

A kórus vezetésének szolgálatát Varga Tünde orgonistánk, a Bartók Béla Zeneiskola tanára vállalta el.

A személyi változáson túl koncepció váltást is volt. Az első döntés az volt, hogy a próbák a vasárnapi istentiszteletek után mindössze fél órásak lettek. A másik változás, hogy alapvetően a gyülekezeten belüli nagyünnepi, esetleg egyházi szolgálatokat kívánunk csupán felvállalni. A harmadik változás pedig az volt, hogy csak egyházi művek megtanulásába fektetünk energiát.

Az új helyzet bár sokakat elriasztott, de sokakat be is vonzott gyülekezeti tagjaink közül. A járvány ezt a kezdeményezést is felszámolta. Az 2025-ben újraszervezés kezdődött egy férfi kamarakórus megalakulásával. A szakmai vezetést Kisné Farkas Gabriella vállalta fel. Így énekkarunk jelenleg csak férfiak jelentkezését tudja fogadni, akiket szeretettel látunk a három szólamú kórusunkba.

A kórus életébe való bekapcsolódást továbbra sem előzi meg képességvizsgálat.

Csatlakozzon a közösséghez!
Feliratkozás a levelezőlistára

Sikeresen feliratkozott! Hoppá! A feliratkozás nem sikerült. Kérem próbálja meg mégegyszer!

Szeretettel várjuk régi és új tagjainkat egyaránt.

Szolgálatok

Istentisztelet

Gyülekezeti Bibliaóra

Énekkar

Gyermekeknek

Konfirmáció

Rólunk

Küldetésünk

Egyházi vezetők

Adomány

Kapcsolati infromációk

© 2026 Created by Hun-web-dev