Marti Márta, Kovácsné Julika, Baloghné Gabi, Dr. Tóthné Klári, Tar Krisztián
Vasárnapi Gyermek-Istentisztelet
A gyerek-istentisztelet a vasárnapi istentisztelettel együtt kezdődik délelőtt tíz órakor, majd vele párhuzamosan zajlik.
A gyerekek a templom első padsoraiban gyülekeznek. Isten igéjének hallgatásában és az imádságban együtt vesznek részt a felnőttekkel. Az igehirdetés előtt kivonulnak a gyülekezeti ház nagytermébe az éppen soros, a szolgálatot ellátó gyermekmunkás vezetésével.
Ebben a szolgálatban Marti Márta, Kovácsné Julika, Baloghné Gabi, Dr. Tóthné Klári, és Tar Krisztián vesznek részt, megbeszélt beosztás szerint. A nagyteremben zajlik a gyermek-istentisztelet imádsággal, énekléssel, bibliai történet elmesélésével, aranymondás tanításával, bibliaolvasással, mindez a gyermekek lelki igényeinek és sajátosságainak megfelelő módon. A gyerek- istentisztelet a felnőtt istentisztelettel egy időben ér véget és a szülők jönnek a gyermekeikért.